Nyíregyházán keres klímaberendezést otthonába? Lehetőleg kiszállítással és profi szakemberek által történő beszereléssel? Klíma nyíregyháza és környező települései.

Akkor Ön nagyon jó helyen jár!

Fontos tudnia, hogy az akciós légkondiknál bele kell kalkulálnia a klíma felszerelésének a költségét is, ugyanis 2015 óta kizárólag úgy lehet klímát vásárolni, ha tanúsítványa van arról, hogy szakember fogja felszerelni azt. Épp ezért érdemes olyan céget választani, ahol már alapvetően benne van az akciós árban a kiszállítás és a felszerelés is, vagy csak pár tízezer forint pluszköltséget kell ehhez ráfizetni. Így lehet valóban akciós klímához jutni Nyíregyházán!

Összegyűjtöttünk több márkájú és típusú klíma akciókat, amelyek Nyíregyházán elérhetőek kiszállítással és beüzemeléssel együtt! Bőven válogathat közöttük funkciók és árkategóriák szerint is.

Polar Klíma Web áruház klíma akciói

A Polar az első, kifejezetten a közép-európai vásárlási igények alapján optimalizált légkondicionáló márka folyamatosan bővülő kínálattal és akciókkal.

Az árak szállítással és beszereléssel együtt értendőek (beltéri egységenként 5 m-es csövezési távolságon belül).

Kiterjesztett 3+2 év garancia a jótállási jegyben előírt időszerű karbantartások elvégzése esetében.

Polar split klíma akciók

Polar oldalfali Mono Split klíma akciók

Lakossági vonatkozásban a Polar oldalfali mono split klíma a legelterjedtebb. Fűtésre is optimalizált klímák, amelyek relatív olcsó alternatívának számítanak fűtés szempontjából, a nagy melegben pedig kellemes hűvös szobát biztosítanak a számunkra.

-15°C – ig fűtőképes klímák:

Most 210 000 Ft helyett csak 195 000 Ft!

Most 230 000 Ft helyett csak 210 000 Ft!

Most 320 000 Ft helyett csak 290 000 Ft!

Most 360 000 Ft helyett csak 330 000 Ft!

-22°C – ig fűtőképes klímák:

Most 240 000 Ft helyett csak 220 000 Ft!

Most 260 000 Ft helyett csak 240 000 Ft!

Most 340 000 Ft helyett csak 320 000 Ft!

Most 390 000 Ft helyett csak 360 000 Ft!

Polar Kazettás Split klíma akciók

A kazettás split kíma egy olyan klíma, melyet szinte feltűnésmentesen el tudunk helyezni olyan helyiségekbe, ahol álmennyezet van, ráadásul a csövezést is el lehet vezetni a mennyezeti elemek felett.

-22°C – ig fűtőképes klímák:

Most 450 000 Ft helyett csak 420 000 Ft!

Most 498 000 Ft helyett csak 468 000 Ft!

Most 592 000 Ft helyett csak 562 000 Ft!

Polar oldalfali Multi Split klíma akciók

A Polar multi split klímák működési elve és hatásfoka hasonló a mono split klímákéhoz. Azonban amíg a mono split rendszerek egy kültéri és csak egy beltéri egységet tartalmaznak, addig a multi split rendszerek kettő (dual klíma), vagy akár több beltéri egységgel üzemelnek egy kültéri egységgel. Ez többszobás lakásoknál, házaknál hasznos nagyon.

Oldalfali Multi Split klíma 2 benti egységgel

Kettő darab egységből álló multi split klímák kiválóan alkalmasak abban az esetben, ha kettő külön helyiség hűtését, illetve fűtését kell megoldani, mivel egy kültéri egység felszerelése mellett telepíthetünk kettő darab beltéri egységet.

-20°C – ig fűtőképes klímák:

Most 785 000 Ft helyett csak 735 000 Ft!

Most 918 000 Ft helyett csak 868 000 Ft!

Most 1 232 000 Ft helyett csak 1 172 000 Ft!

Most 1 404 000 Ft helyett csak 1 344 000 Ft!

Most 900 000 Ft helyett csak 850 000 Ft!

Most 986 000 Ft helyett csak 936 000 Ft!

Most 1 151 000 Ft helyett csak 1 101 000 Ft!

Most 1 178 000 Ft helyett csak 1 128 000 Ft!

Most 1 196 000 Ft helyett csak 1 146 000 Ft!

Most 1 360 000 Ft helyett csak 1 310 000 Ft!

Oldalfali Multi Split klíma 3 benti egységgel

Három darab egységből álló multi split klímák kiválóan alkalmasak abban az esetben, ha három külön helyiség hűtését, illetve fűtését kell megoldani, mivel egy kültéri egység felhasználása mellett helyezhetünk el három darab beltéri egységet.

-20°C – ig fűtőképes klímák:

Most 1 379 000 Ft helyett csak 1 319 000 Ft!

Most 1 506 900 Ft helyett csak 1 446 900 Ft!

Most 1 498 800 Ft helyett csak 1 438 800 Ft!

Most 1 316 000 Ft helyett csak 1 256 000 Ft!

Most 1 561 000 Ft helyett csak 1 501 000 Ft!

Most 1 480 000 Ft helyett csak 1 420 000 Ft!

Most 1 133 000 Ft helyett csak 1 073 000 Ft!

Most 1 417 000 Ft helyett csak 1 357 000 Ft!

Rcool klíma akciók

Az ár tartalmazza:

  • a készülék árát
  • a kiszállítás költségét
  • a végfelhasználói tanúsítványt,
  • a telepítés költségét 3m-en belüli csövezés és max. 3m magasságig történő szerelés esetén
Rcool oldalfali mono split klíma akciók

Most 240 000 Ft helyett csak 225 000 Ft!

Most 270 000 Ft helyett csak 230 000 Ft!

Most 320 000 Ft helyett csak 290 000 Ft!

Most 260 000 Ft helyett csak 230 000 Ft!

Most 280 000 Ft helyett csak 250 000 Ft!

Most 370 000 Ft helyett csak 330 000 Ft!

Rcool Multi Split klíma akciók

Az ár tartalmazza:

  • kinti és a benti készülékeket
  • a kiszállítás költségét
  • a végfelhasználói tanúsítványt,
  • a telepítés költségét amennyiben az összcsövezés nem haladja meg a 10/15 métert és max. 3 m magasságig történő kül- és beltéri egység szerelés esetén

Most 600 000 Ft helyett csak 570 000 Ft!

Most 650 000 Ft helyett csak 580 000 Ft!

Most 700 000 Ft helyett csak 650 000 Ft!

Most 790 000 Ft helyett csak 750 000 Ft!

Tosot klíma akciók

Most 220 000 Ft helyett csak 200 000 Ft!

Tosot 3,2 kW oldalfali split klíma beszereléssel együtt.

Most 275 000 Ft helyett csak 250 000 Ft!

Tosot 4,6 kW oldalfali split klíma beszereléssel együtt.

Most 330 000 Ft helyett csak 300 000 Ft!

Tosot 6,1 kW oldalfali split klíma beszereléssel együtt.

Kifejezetten fűtésre optimalizált klíma készülékek a Fábián Klímánál

A Fábián Klímánál fel vannak készítve a téli időszak nehézségeinek kivédésére, így teljes mértékben alkalmasak a klímáik önálló fűtés kialakítására is.

Most több akciós is klímáik között. Bővebben a klímákról itt olvashatsz!